Milyen emlékeid vannak az elsőről?

• Első szerelem...

• Első komoly vizsga...

• Első nap egy új munkahelyen...

• Első szereplés valahol...

• Első utazás külföldre....

Gondolom izgalom, jóleső remegés, kíváncsi várakozás kötődik hozzá. És persze ott van a "Vajon meg tudom csinálni?" , vagy az "Elég jó leszek?" bizonytalansága is. Ugye?

De aztán amikor sikeresen túljutottál rajta, akkor büszkeséggel néztél vissza, és nem is értetted utólag, mire volt jó az a sok para. Így volt? Valószínűleg.

Ugyanígy volt nekem az első rendezvényen való hennázás. 

Amikor felkértek, hogy fessek egy falunapon, először hihetetlen boldog voltam, bizsergető volt, hogy végre megmutathatom az új tudásomat szélesebb közegben. Aztán jött a felkészülés izgalma:

• Mennyi hennapasztára lesz szükségem?
• Milyen mintákat tegyek az albumba?
• Legyen nálam szórólap vagy ne nyomuljak túlságosan?
• Milyen ruhát vegyek fel, hogy harmonikus legyen az összkép?
• Nem kéne előtte kipróbálnom itthon az album minden mintáját?
• Mennyien fognak vajon festést kérni?
• És persze a fő aggodalmam: tudok-e már olyan jól hennázni, hogy mindenki elégedett legyen a végén?

Nem tudom, te hogy vagy vele, én szeretem a felkészülésnek ezt a vibráló remegését. Viszont mivel túlzottan maximalista vagyok, az utolsó kérdés általában komoly lelki terhet jelent. Tudom, hogy ez nem jó, mert rengeteg energiát felemészt, de nem könnyű kibújnom a bőrömből.

Nem tudom, született-e már valaha olyan testfestésem, amivel maximálisan elégedett voltam...  Készültek már szépséges munkák, aminek sokan a csodájára jártak, de az én szemem mindig látja azt az egy-két pici vonalhibát. Ez nem jó, nagyon nem, és dolgozom is rajta, hogy engedékenyebb, elfogadóbb legyek önmagammal, de nem könnyű kibújni a bőrömből. Kinek ismerős ez az érzés??? (Meséljetek!)

Bezzeg a lányom! Az én nagy tanítóm. Ő, a maga 12 évével sokkal lazábban kezeli ezeket a dolgokat. Pedig ő is maximalista, de csak normális szintig. A hennázást is sokkal lazábban csinálja: nem izgul, nem görcsöl, megteszi, amit tud, és utána boldogan nyugtázza a munkája jól sikerült részeit. Ezért is imádom, amikor rajtam gyakorol. Nagyon kellemes, ellazító érzés, ahogy ő fest.

De visszatérve életem első hennás rendezvényére: természetesen becsületesen teljesítettem a vállalt feladatot, igyekeztem legyűrni a kézremegést, és leplezni az izgalmamat, és azt hiszem, a végeredmény mindenki számára kellemes és emlékezetes lett.

Sokan jöttek festetni, főleg kislányok, órákon át készültek a kisebb-nagyobb minták, és közben még arra is volt kapacitásom, hogy jó kis csevegésbe bocsátkozzak az éppen előttem ülő vendéggel.

Klassz délután volt, és ma is büszkeséggel tölt el, hogy hennafestőként sikerrel léptem ki a komfortzónámból.

Neked mi volt az első komoly megmérettetésed? Hogy készültél rá és milyen eredménnyel végződött?

Mutatok pár képet a rendezvényről,

ma is szívesen nézegetem őket. ;)