Nemrég olvastam egy nagyon jó írást erről , és szívesen megosztom itt is, hátha téged is elgondolkoztat, és alkotásra késztet.

Nekem az első gondolatom az volt, hogy végre tudományos magyarázatom is van arra, hogy miért kell örökké festenem :D

De most komolyan: biztos te is érezted már, hogy amikor valamit alkotsz (rajzolgatsz, varrsz, díszeket készítesz stb.), akkor jó érzéseid lesznek. Boldog leszel, felszabadult, és valamiért kicsit rózsaszínben látod a világot. Nem?

Örömet okoz létrehozni valamit, már persze ha nem vagyunk túl kritikusak önmagunkkal, és nem rontjuk el ezt az örömöt azzal, hogy mindenféle külső normarendszerhez igazodva értékeljük a produktumot. 

Nem könnyű ez, tudom, mert én is hajlamos vagyok a saját festéseimet feleslegesen szigorú szemüvegen át nézni, ami csökkenti a jól végzett munka örömét. Ahelyett, hogy büszke lennék magamra, és elégedett a végeredménnyel, szőrszálhasogató módon kutatja a szemem, hogy melyik vonal miért nem jó. Még akkor is, hogy ha mások csak a szépet látják benne.  Bizony mondom néktek, nagy hiba ez, mert szürke árnyalatot fest az alkotói öröm rózsaszín ködére. (óóóóó, micsoda festői kép :D :D :D )

Na de most már, hogy elolvastam a cikket (katt ide, ha téged is érdekel ), még tudatosabban dolgozom azon, hogy kidobjam a kritikus látásmódomat, és őszintén, tiszta szívvel, görcsök nélkül élvezzem a hennafestést. (Na jó, persze tudom, hogy azért egy egészséges önkritika nem árt, de nem kell túlzásba vinni...)

Imádok festeni, imádom azt a jóleső bizsergést, ami az első vonaltól az utolsó pötty felrakásáig elkísér, imádom, hogy minden minta egyedi, hiszen mindig kicsit a megrendelőhöz hangolódik, és imádom, hogy a gyönyörű mintákkal valami szépet, valami pozitívat közvetíthetek. Mi ez, ha nem tökéletes lehetőség a jutalomközpont aktiválására? 

Nekem szerencsém van, mert a lányom tökéletes Tanítóm (ebben is). Többször írtam már róla, hogy ő hihetetlen lazán, görcsök nélkül hennázik, és ugyanígy alkot minden mást is. Nem tépelődik azon, hogy elég jó lesz-e, nem aggódik, hogy másoknak hogy tetszik, egyszerűen csinálja, amihez kedve van, és közben árad belőle a teljes önátadás. Szeretem nézni, és érezni, ahogy dolgozik, és igyekszem tanulni tőle.

Te is szeretsz rajzolni, festeni, gyurmázni, kreatívkodni? És hogy viszonyulsz a saját munkáidhoz? Tudod őket őszintén szeretni, kritikák nélkül elfogadni? Élvezed, ahogy feltöltenek, ellazítanak? Szívesen olvasnék léleksimogató, pozitív történeteket! Erősítsétek meg a cikk igazát lécci! ;)