Az úgy volt, hogy jó ideig baromi lelkesen, és sűrűn írtam a blogbejegyzéseket.

Aztán idővel kicsit ritkult a számuk. Pedig a lelkesedésem mit sem csökkent, csak az a fránya idő.... 

Mintha nálam is bekapcsolt volna az "olvadóra"... :D Pedig nem. Legalábbis remélem, hogy nem egyszerűen kifolyik kezemből az idő. Vagyis én úgy érzem, nem céltalanul, üresen csordogálnak a napjaim, igyekszem tervezetten élni, hogy mindenre legyen időm, amire szeretnék. Néha sikerül, néha nem.

Tegnap pl. amikor benéztem ide a blogra, döbbenten láttam, hogy tavaly októberben (7 hónapja!) posztoltam utoljára.... Atyaég!!!! Hova röppent el ez a hét hónap?

Pedig annyi gondolatom, cikkötletem volt közben is, hiszen rengeteg dolog történt, történik, amiről mesélni akartam... csak valahogy ezek nem jutottak el a megszületés állapotába ....

Egy darabig felírogattam a felbukkanó témákat, hogy majd holnap megírjam. Aztán a holnapból tegnap lett, a téma ott maradt a jegyzetfüzetben, és aztán már nem is tűnt olyan érdekesnek, mint amikor megfogant.

ÁÁÁÁÁÁ! Sírok. Na nem azért, mert pótolhatatlan bölcsességektől fosztottam meg az utókort, a meg nem írt bejegyzésekkel :D :D :D , hanem mert azzal szembesültem, hogy újabb 7 hónap illant el, és jónéhány feladatot tologatok magam előtt.

Te is szoktál így érezni? Hogy kezeled az időhiányt?

Jó, tudom én is, hogy rajtam múlik, mennyi mindent akarok bezsúfolni egy adott időkeretbe, és ha túlterveztem, akkor bizony szelektálni kell.

De pl. az én mostani helyzetemben ez nem megy könnyen: tavaly ősszel ismét beadtam a derekam annak a nyomásnak, hogy "legyen rendes állásod, bejelentett munkád, mert az a biztos", és amikor találtam egy olyat, amit szívesen csinálok, visszaálltam az alkalmazotti lét kötött időbeosztásába. Ez még önmagában nem is lenne gond, de a heti 4x10 órás munka olyan iszonyatosan lemerít fizikailag, lelkileg, agyilag, hogy a szabad napjaimon sincs elég erőm és motivációm a megszokott tempómban pörögni. 

Vagyis változtatni kell. Mérlegre tenni, hogy mit szeretnék igazán, mi mit ér meg. Csak hát nem könnyű eldönteni, hogy melyik ujjamat harapjam meg? A szívemet kövessem vagy az eszemet?

Neked mi segít dönteni egy ilyen útelágazásban?