Nem kapkodtam el... Ezt sem :D

Az első aprócska gondolat még 2017-ben született, amikor egy külföldi nyaraláson a lányom hajába fonattunk félafrót.  

Nagyon dögös, nagyon egyedi volt, imádta ő is, én is. Ezután egy ideig mindketten fontolgattuk, hogy afro hajunk legyen, bár nekem akkoriban még 3-4 centis rövid séróm volt...

Aztán végül ezt elvetettük. (az okokat most nem mesélem el, mert hosszú lenne, és nem is tartozik ehhez a bloghoz). Utána egyszerűen éltük az átlagos hajasbabák életét: mostuk, szárítottuk, növesztettük a hajunkat szép csendben.

2018. nyarán úgy hozta az élet (nyilván nem véletlenül...), hogy a hennafestő tanfolyamon együtt tanultunk Vandával, aki hajhosszabbítással foglalkozik, és a fotóit látva megint feltámadt bennünk a vágy, hogy csináltassunk valami dögös, különleges frizurát. Az én hajam ekkor még túl rövid volt egy ilyen csodahaj készítéshez, a lányomé meg túl hosszú... (Ez utóbbi csak pénzügyi megfontolást jelentett. De arra jó volt, hogy kicsit ismét halasztódjon az új frizura kérdése.)

Nem is tudom, pontosan mikor, és hogyan, de ezután megszületett a rózsaszín (egészen pontosan a cool rose) festés, amivel már úgy éreztem, hogy kezdek magamra találni. Talán az egyik legjobb döntés volt (a hajamat illetően), és elég hamar hozta az ötletet, hogy legyen rózsaszín rasztám. Ez először csak amolyan nagyszájú vagánykodásnak tűnt, a fotelharcosok minden bátorságával. Nem éreztem ennyire bátornak magamat, de jó volt eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha ilyen merész és bevállalós lennék...

Aztán a hajam elért egy olyan hosszt, hogy kezdte felvenni a régi göndör oroszlánsörényes fazonomat, ami rózsaszínben pompázva már önmagában egyedi látványt jelentett, de  kezdett megint foglalkoztatni a gondolat, hogy  valami klassz, egyedi frizkót kéne kitalálni.

És az Univerzum megint úgy keverte a lapokat, hogy találkozzak egy olyan emberrel, aki segít továbblépni. Nem tudom, te hiszel-e ilyesmiben, de én nagyon mélyen hiszem, hogy ha jó úton járunk valamivel, akkor a megfelelő időben és módon jön hozzá segítség, hogy haladjunk a cél felé.

Nekem Anitát küldték az Égiek 2019. elején. Külső szemlélő számára ő "csak" a fiam barátnője, egy egyszerű gimnazista lány. DE

- félraszta haja van

- ő maga is tud rasztát készíteni. (mert szerencsére van egy profi rasztakészítő rokona...)

Az ő rasztáit látva-tapogatva-vizsgálgatva nem lehetett nem észrevenni, hogy minden jel a rasztaság felé mutat. Bár őszintén szólva az első találkozások után én még mindig csak szájkaratés voltam. Tetszett, elképzeltem, nagyon dögös, nagyon különleges. Na de az én koromban? És vagyok én ennyire bátor? És különben is... 

Amíg én elvoltam a szokásos hezitálásaimmal, a lányomnak készült kipróbálásra egy sor, azaz 3 tincs rasztája. Gondoltam, majd most kiderül, hogy is működik ez, mit kell, és mit lehet vele csinálni. Izgi volt, és tetszett a különlegessége, de meg kell vallanom, én még mindig nem éreztem a szükséges magabiztosságot ahhoz, hogy nekem is legyen.

Mígnem végül újabb segítség érkezett, Kitti személyében. Vele 2019.szeptember végén a Rex családi napján ismerkedtem meg. Hennáztam a rendezvényen, ő meg odaült hozzám a lányával festetni. Nagyon jót beszélgettünk közben, és amikor elment az asztaltól, akkor vettem észre, hogy hosszú raszta haja van. (Egy pánttal volt hátrafogva, ezért szemből nem volt feltűnő...)

Na ez volt az a pillanat, amikor igazán, belülről megszületett a gondolat: itt az ideje a színes rasztámnak. 

Innentől viszont felgyorsultak az események: elkezdtem tudatosan utánajárni mindennek, amit tudni kell, tudni érdemes, kifaggattam még Anitát és Kittit is, és megszerveztem a raszta hétvégét :D 

Vagyis a közel 2 éves rákészülés után :D :D :D , a végső döntés és a megvalósítás már cca. 2 hét alatt realizálódott.

Viszont örülök, hogy ennyi időt hagytam az ötlet beérésére, mert most itt állok a pár napos raszta fejemmel, és teljesen természetesnek érzem, nincs bennem kétség afelől, hogy jó döntés volt-e.  (Aztán persze majd az idő eldönti... figyeld a blogot, és látni fogod)