A lányom is rasztul
A cím egy kicsit csúsztatás. Mert nem ő IS rasztul.... neki előbb voltak dreadlock-jai, mint nekem.
Miután 2017-ben félafro fonással ő már kipróbálta, hogy milyen érzés különleges frizurát viselni, egy kicsit bátrabb volt a raszta kérdésben is nálam. Ezért neki már tavasszal készült egy sor, 3 tincs legalulra. Ő csináltatott volna többet is már elsőre, de bevallom, én nem hagytam.
Féltettem a haját, amit 9 éve növeszt, és nagyon ragaszkodik is hozzá.
Laura 9 éve növesztett hajtömege
Lehet, hogy túl betoji voltam, nem mertem kockára tenni mindjárt az egész sörényét. Akkor még semmit nem tudtunk a rasztahaj viselkedéséről, fogalmunk se volt, tudja-e majd ápolni, kezelgetni a tincseket, ezért én előrelátó felnőttként azt mondtam, legyen először csak egy sor, próbálja ki, ismerje meg. És ha nagyon nem megy, azt simán le lehet vágni alulról úgy, hogy az ő hajtömegében fel sem fog tűnni.
Így is lett. Ezt a 3 tincset aztán szépen megtanulta horgolgatni, kitapasztalta, hogyan kell együtt kezelni a normál hajával. Nyárra meg szépen befestettük őket 3 különböző színűre. Nagyon menő volt!
Mire most bennem is megszületett a döntés, hogy én is rasztafejű leszek, már nem volt kérdés, hogy folytatódik-e az ő rasztulása is. Két körben újabb két sor tincs készült el (derékig érő hajból ez is eltartott jó sok órát), és most már 12 szál boldog tulajdonosa ő is. Meg kell mondjam: besz...rás jól néz ki!!!! Ilyen hosszú hajból iszonyú mutatós.
Most kb. félrasztának mondanám az ő dizájn-ját, amiből már csudi jó frizurákat lehet készíteni, de ha pl. a suliban kell vagy akarja, akár el is tudja rejteni a tincseit. Na jó, akarni nem akarja a rejtegetést :D :D :D , szíve szerint boldogan mutogatná mindenhol, amit meg is értek. De mégis csak 13 éves, jó az, hogy megmaradt az esélye, hogy normál fejjel is tud mutatkozni, ha úgy kell ....
Viszont természetesen ahogy elkészültek a dread-jei, elkezdtünk kísérletezni a frizurákkal, megmutatunk nektek néhányat:
A sima copfba összefogott normál haja majdnem eltakarja a rasztákat.
Oldalról azért már gyanús, hogy a copf alatt valami meglepi van
Imádom ezt a variációt
Az az érdekes, hogy a raszta tincsei nem lettek sokkal rövidebbek, mint előtte
Konty és raszta. Hogy tetszik?
Halszálkába font raszta tincsek
Nekem személy szerint ez az egyik kedvencem:
a hosszú raszta tincseket szuper jól össze lehet kötni bármilyen variációban.
Bevallom, kicsit irigy vagyok, mert hosszú hajból iszonyú dögös, és könnyen, jól variálható raszta fej lesz/lett. Míg az én 15-25 cm-es tincsecskéim még mindig elég öntörvényűen viselkednek. Na de persze majd növöget az enyém is, és alakul idővel szépen.
Rendeltünk már különféle rasztahaj ékszereket, amikkel szintén tovább lehet variálni a kinézetünket, és Lauraszta nemrég kipróbálta a haj wrap-elést egy sima tincsén. Ez a technika is mutatós lehet a rasztákon is: a színes fonalakkal szorosan betekert szálaknak akár színterápiás hatása is lehet...
Szeretem ezt az új helyzetet, kedvemre való az a kihívás, amit ez a spéci viselet hozott az életünkbe: nem csak a hajunk gondozása, diszítése jelent új tanulnivalót, de azt is meg kell tanulnunk okosan kezelni, ha esetleg negatív véleményt kapunk. Jó kis önfejlesztés... csak egy kicsit másképp...